1111 Budapest, Fő utca 1. - Google térkép  |  Tel +36 1 111 1111

e-mail:  info@patikaihonlap.hu

A A A

dr simon marta 200x300Az alvászavar egy sokak számára kevésbé ismert betegség, amelyre egy teljes tudományos diszciplína épül. Hazánkban Budapesten, Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Győrben is találhatóak úgynevezett alváscentrumok, ahol a közgyógyellátás vagy magánrendelés keretei között elérhető ez az egészen speciális szakellátási forma a gyógyulni vágyó betegek számára.
A szakterület dimenzióiról, az ok-okozati összefüggésekről, a terápiás eljárásokról dr. Simon Márta neurológus szakorvost és szomnológust – alvásszakértőt – kérdeztük.

alvasi apnoeMondták már Önnek, hogy hangosan horkol? Előfordul, hogy az éjszakai alvás után is fáradtan ébred fel? Álmos napközben? Hogyha igen, lehet, hogy Önnek alvási apnoéja van.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: WEBBeteg

alvas utemezesKutatások bizonyítják, hogy biológiai óránk az élet során változik, különböző életszakaszokban különféle alvási mintákat követünk. A kamaszok például nem tehetnek róla, hogy nem tudnak korábban elaludni, így aztán a felkelésre is nehezen lehet őket rávenni. Szintén ismert probléma az idősek alvászavara.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: Informed

alvas depiVannak olyan napok, amikor úgy érezzük, le vagyunk lassulva, és minden nehezünkre esik.
Nem tudunk koncentrálni, nem jutnak eszünkbe a legalapvetőbb dolgok sem. Ettől persze ingerültek, idegesek lehetünk, és a stressztől olyan feszültek, hogy nem tudunk kikapcsolni. Ráfogjuk az időjárásra, a hírekre, a külső körülményekre, pedig lehet, hogy a probléma valahonnan egészen máshonnan ered. Például, ha tartósan alvási nehézségeket tapasztalunk magunkon.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
Forrás: Egészségkalauz

A COPD egy olyan krónikus tüdőbetegség, amely hosszú évek-évtizedek alatt alakulhat ki arra érzékeny személyek tüdejében, legtöbbször valamilyen tartósan jelen lévő, belégzéssel a szervezetbe jutó károsító hatás - elsődlegesen a dohányzás - következtében. A kialakuló szervi elváltozások a hörgőrendszer tartós szűkületét, a légzés korlátozottságát hozzák létre, hasonló módon, mint az asztmában, azonban ez utóbbi lényegesen eltérő jellegzetessége az, hogy itt a hörgőszűkükület akár spontán módon, vagy legtöbbször kezelés hatására reverzibilis, azaz átmeneti jellegű.A COPD kialakulásának folyamata lassan zajlik, az évek során folyamatosan jelenlévő károsító hatások eredményeképpen fokozatosan kialakuló rosszabbodó állapothoz vezethet, azonban a páciens rendszeres orvosi ellenőrzés, gyógyszeres kezelés mellett évekig élheti megszokott mindennapjait.

Patikánk a betegség kapcsán az alábbi készíményeket ajánlja:

A gyógyszerkészítmények nevére kattintva olvasható a hivatalos OGYÉI betegtájékoztató
Nicorette patch áttetsző 15mg/16óra
transzdermális tapasz - nicotin
Nicorette patch attetszo 15 mg16 ora transz.tap. 7x110192 2020 tn
Nicorette Icy White 4mg gyogyszeres ragogumi 30x124958 2020 tn Nicorette Icy White gum 4 mg
gyógyszeres rágógumi - nicontin - cukormentes
Nicorette Quickspray 1 mg/adag
szájnyálkahártyán alkalmazott spray - nicotin
Nicorette Quickspray 1 mgadag szajnyalk.alk.spray 2x1 adagolo tartaly263366 2022 tn
NiQuitin Clear 14 mg transzdermalis tapasz 7660615 2016 tn NIQUITIN CLEAR 14 mg transzdermális tapasz